bali   angkor   bangkok   borneo   chiang mai   hanoi   laosz   sri lanka  

  hû de laza!  ::  ormány  ::  hegyek  ::  a szakadék széle

HOME

kis képre klikkelj

sri lanka 2003

hû de laza!

Ceylonról nemcsak az ismeretes, hogy rajta a meleg és nedvesség "buja növényzetet teremtett, ami részint a maláji szigetekéhez, részint a közeli szárazföldéhez hasonlít, részint specialiter (hihi) C-i", hanem azt is tudni illik, hogy a századvégi 2.7 milliós lakosságból 17866 az "európai korcs". Jó a Pallas lexikon, hogy az ember kapjon hideg zuhanyt gyarmattartói mentalitásból, amibõl mellesleg az is kiderül, hogy a gyarmattartói mentalitáshoz egyáltalán nem kell gyarmat, sõt az is alkalmas rá, aki valahol maga is gyarmat, csak akarni kell! Minõ szerencse szegény sorsú kis hazám számára. "Legnagyobb állata az elefánt, száma ujabban nagyon megfogyott. A tigris farkas és ló hiányzik." Na ja.

Colombóba éjjel érkeztünk meg, és richtig elfelejtettek kijönni elénk a repülõtérre. Éjjel kettõ általában nem az az idõpont, amikor az ember örül, ha nem jön érte az ígért kocsi, de ezúttal szinte üdítõ volt a szervezetlenség a szingapúri SARS-hisztéria és elõvigyázatosság után. Nem jön a kocsi, "hû de laza!" Végül azért csak begördültünk egy gyönyörûen megkopott régi szálloda elé, ami a koloniál stílusnak egy olyan otthonos, kicsit lestrapált változata, ami a legtöbb helyen áldozatul esett a procc "rekonstrukciónak" és felújításnak.

Ez a Balfasz Hotel (Galle Face) volt a legjobb szállásunk rögtön az Indiai-óceán partján, és nem tudtak annyiszor megpróbálni átrázni a számlával, hogy haragudjak rájuk. Mint a márványtábláról megtudhattuk, amikor ezt a szállodát megnyitották, Marx még nem írta meg A tõké-t.

Éljen és virágozzék a felkorbácsolt hullámú Indiai óceán, ami aktivizálja a renyhéket, vigasztalja a melankolikusokat, es szerénységre inti az elbizakodottakat.

Colombóban csak másfél napot töltöttünk, többnyire csak lófráltunk és tuktukoztunk, például a Viharamahadevi parkban, ahol el is kapott minket egy kisebb vihara (bocsánat: vihara = kolostor), és mivel az egyetlen fedett hely egy kis szaletli-féle volt egy tavacska közepén, ott egy félórácskát tanulmányozhattuk a hozzánk hasonlóan odamenekült lakosokat valamint a vízben úszkáló számos teknõsbékát. A szállodánk elõtti zöld térség (Galle Face Green) se zöld nem nagyon volt, se park, de nagyon érdekes volt itt nézegetni a korzózó tömegeket, a valószínútlen méretû óceánjáró hajókat, és a partra kicsapó hullámokban tocsogó, tetõtõl talpig felöltözött családokat.

A városban teljes volt a nyugalom. Indulásunk elõtt pár nappal jött a hir, hogy a Tamil Tigrincsek felmondtak valami tûzszünetet és ki tudja mi lesz, de szerencsére nem lett semmi. Azért persze már a reptérrõl bejövet lehetett látni az úttorlaszok helyét--ahogy a városban is be van minden rendezve arra, hogy bármikor beállhat a szükségállapot, majd az országúton is látjuk a csak félig-meddig használt ellenõrzõpontokat. Sokszor csak olyanok mint egy tüchtig osztrák sebességcsökkentõ terelõfélsziget (na igen, csak az osztrákot meg a tüchtiget kivéve, de különben pont olyanok).

Innen autóval indultunk tovább kis körutazásra (a Galle Face utazásszervezõinek elég jó híre van internetszerte és minden nagyon olajozottan is ment). A sofõrünk sajnos egy sértett, boldogtalan férfi volt, aki ifjúkori kommunista üzelmei miatt, internálás okán nem jutott hozzá, hogy egyetemet végezzen, mert mire kijött, leégett a családi ház, és neki kellett az apjával újjáépiteni. Ezért nem vidáman vezet (idegen-), hanem elszántan, és ez, bár érthetõ, nem kellemes. A Boldogtalan Férfi hihetetlenül átalakult, amikor reggel es este a szálláson néha sarongban lehetett látni az európai nadrág-ing szerelés helyett. Volt valami tévképzete a kliensekkel való udvarias bánásmódról, amitõl nyársatnyelt és kimért volt egész nap, de mint kiderült, ez csak addig kötötte õt (szerinte), amíg le nem vette az európai cuccot. Attól fogva másnap reggelig lazább volt, ha összefutottunk, bár nem kevésbé boldogtalan. Bezzeg aki a reptérre vitt ki minket, életvidám fickó volt, dõlt belõle a szó és egyfolytában viccelõdött. Na de lehet, hogy õ mindig is sofõr es idegenvezetõ akart lenni. Mi is életvidámak voltunk, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy a gépünk hét óra késéssel indul, amit sajna elmulasztottunk még a margaritában és whisky sourban gazdag, óceánra nézõ Balfasz Hotelben megérdeklõdni. Életkedvünk nagyrészt visszatért, amikor beutaltak minket a közeli szállodába egy jelentõs (értsd: egy röpke hét órás várakozást könnyedén kitöltõ) sri lankai ebédre, de a kosztra még hamarosan viszatérek.

HOME

TOP



Frissítve: 2003-07-27
levélírás :: b&c sitemap