bali   angkor   bangkok   borneo   chiang mai   hanoi   laosz   sri lanka  

  nesztek  ::  a mekongon  ::  vad vizek  ::  luang prabang  

HOME

kis képre klikkelj

laosz 2003

nesztek a boarding cardom

A laoszi követség Szingapúrban egy nagy irodaépület eldugott zugában található, kis pénz, kis office. A vízumügyeket intézõ illetékes elvtárs, mikor végre kisillabizálja az útlevelünkbõl, hogy honnan is kerültünk oda, felcsillanó szemmel ismeri fel bennünk a harcostársat, és hangos "kák vász gyéla?" kérdéssel helyezi új alapokra a viszonyunkat, majd zavartalanul oroszul folytatva, el is meséli, hogy õ bizony Kijevbe volt delegálva kikupálódni, és mily felejthetelen évek is voltak azok. Listening comprehensionbõl én magamnak ötöst adtam volna (ráadásul vegyük figyelembe a heavy laoszi kiejtést), a válaszom viszont a proletárjelest súrolta alulról, a Kati, mint volt orosz szakos kicsit jobban teljesített. Mit meg nem tesz az ember egy nyamvadt vízumért.

Szingapúrból Bangkokig a szelíd Thai Airways-el, onnan Vientiane-ba azonban a weltberühmtes Lao Aviationnel, aminek az internet szerint, hm, hát nem a legmegnyugtatóbbak a statisztikái.

De ugyan miért kellene megnyugtatónak lenniük, ha egyszer Laoszon belül mással úgyse lehet repülni--oh, szocialista állammonopólium--márpedig repülni nem hátrány, mert a távolságok, a miniatûr repülõkkel ellentétben, hatalmasak. Mellesleg nevezett statisztikák maguk nem nyugtalanítóak, hogy is lehetnének, ha egyszer nincsenek meg... talán a turistalelkeket kimélendõ titkosították õket, van azonban szájhagyomány, színes élménybeszámoló, és biztatás, hogy a kátyúba lemerülni készülõ buszt tolni sem jobb. [K.]

Nade nehogy már a statisztika rabjai legyünk pont most, amikor nyitnak a laosziak és újra engedik befele a turistának álcázott kukkolókat a hosszúra nyúlt hír- és országzárlat után. Az efölötti öröm azonban nem tudja maradéktalanul elfojtani azt az enyhe szorongást, amit akkor érzünk, amikor megpillantjuk a Lao Aviation gépén a nemzeti légitársaság logóját, ami leginkább egy szélsodorta, mitöbb hulló falevélre hasonlít. Oh well, beszariságból még nem született gyarmatbirodalom, nesztek a boarding cardom, magyar csaj kemény ellenfél.

Az uzsonnát egy szovjet társasjátékra a megszólalásig hajazó kartondobozban kapjuk, melléje langyos, idegnyugtató pepsit. Mögöttem még alig fogtak neki a részletes hányásnak (ld. még Gabriel Müller munkásságát), amikor hipp és hopp, már meg is érkeztünk (hogy legyen áldott a magasságos Csilicsalabácsi neve). Welcome to Vientiane City, valamint köszöntjük az egymillió elefánt országában. (Megjegyzem, nekem ezekbõl egyetlen példány mutatkozott csak, egy poros falusi úton bandukolt láncra verve, egy hosszú, valószínuleg fatörzsgörgetéssel töltött nap után - nem látszott túl lelkesnek, és elég jól el tudtam képzelni, hogy miket mondogathat magában a hajtója vonatkozásában.)

Rabok voltunk mostanáig Oh, Champs Elysée...

A sugárúton forgalom lényegében nincs, fák még kevésbé, beton és por ameddig a szem ellát (konkrétan a diadalívig). A forgalom másutt is lenyûgözõen gyér, Mátészalkán vasárnap délután ehhez képest elviselhetetlenül pulzál (hogy mondjuk Hanoiról, vagy pláne Bangkokról ne is beszéljünk). Olyan érzése van az embernek, hogy itt még nem találták fel a várost. Ami persze nem feltétlenül baj, csak meglepõ.

Atom Száguldás, Porsche, etc.

Itt eltöltünk két napot, ami nagyjából másféllel több, mint amire úgy önként jelentkeznék. Arra viszont jó a plusz idõ, hogy megpróbáljuk átvenni a helyi tempót, amihez viszont tövig le kell csavarni a pulzométert. Úgy, mint amikor a futógépen egy kiadós futás után, az ember átállítja a gépet cool down programra.

Hm. Ez vajon, ahogy a pszichológus mondja, "sajátélmény?" Ld. még: Záli, te dicsekszel. [K.]

Ez addig egész jól megy, amíg alkohollal is rá tudunk segíteni, a második naptól viszont el kell kezdeni szedni a maláriagyógyszert, aminél az alkohol, fájdalom!, ellenjavallt, és így juthattunk életünk legjózanabb - és egyben legkijózanítóbb - utazásához.

Különvélemény: a legkijózanítóbb utazás kitüntenõ címét, nagy-nagy elõnnyel, azaz hátránnyal--nálam Kambodzsa nyeri. [K.]

Ezt a szempontot ajánlom mindenki figyelmébe, aki a trópusokon kíván utazgatni, de nemigen tud meglenni egy kis mûvi agykárosítás nélkül, és akkor az egyéb anyagokról ne is beszéljünk, ami a komcsik jóvoltából mára már szigorúan tilos, és mégszigorúbban büntetendõ. Ez elég rossz hatással van a hagyományosan ópiumtermesztéssel foglalkozó törzsek lelki állapotára, amennyiben felkopik az álluk, és ezért rablógyilkolással kénytelenek elütni az idõt. Éppen ezért, nem is látogatunk el a híres Köcsögpusztára (aka Plain of Jars), ahol misztikus eredetû, hatalmas kõedények állnak egy pusztaság közepén, mert nem sokkal az indulásunk elõtt, ennek közelében, az ópiumlóvétól megszabadított hmong törzs néhány tagja megtámadott egy buszt, többen meghaltak, többek között két arra biciklizõ svájci túrista (tekintet nélkül a hagyományos semlegességükre). Ezért az északon lévõ régi fõvárosba, Luang Prabangba sem busszal megyünk, amivel útbaejthettük volna a köcsögöket is, hanem repülõvel. Újabb Lao Aviation élmény, de amint azt egy utibeszámoló szerzõje megállapította, inkább 40 percnyi tömény szorongás, mint 10 órányi lassú, elhúzódó halálfélelem.

A vientianei templomokban az ezernyi Buddha-szobor egyébként (szinte) kárpótol az említett hiányokért, elképeszt az egyformaságban az egyediség, szinte mindegyiket fel lehetne ismerni, és ha történetesen nem Buddhának hívnák az egész társaságot, még a nevüket is meg lehetne jegyezni, mint egy túlzsúfolt, de szimpatikus osztály tagjaiét.

Wat Sisaket Buddharaktár

A Mekong egyébként alig mutatkozik nekünk, még a jöttünkre sem hajlandó az alacsony vízállásból engedni és rendes folyónak mutatkozni, amire az ember úgy gondol, amikor a nevét hallja. Nadehát száraz évszak van, ami viszont kedvez a nézelõdésnek. Egy földszintes, koloniál stílusban épült kis oszladozó villán a felirat a Nemzeti Könyvtárat hirdeti, nem megyünk be, inkább beájulunk a szállodaszobába kiköpni a port és lehûlni. Itt lehet internetezni is - ami a város adottságait tekintve, tulajdonképpen meglep - , sõt, indulás elõtt a BBC rádió kis színesei között, éppen ideutazás elõtt mondták be, hogy bizonyos eldugott laoszi falvakban, ahol nincs áram se, egy percnyi áramfejlesztõ biciklizés után öt percig lehet internetezni. Isteni gondolat a hájfejû nyugat megmentésére. (Nota bene: ugyanebben a hírcsokorban szerepelt a budapesti lakásmaffiáról, valamint a korrupt magyar ingatlanosokról és ügyvédekrol szóló híradás. Hogy mik nem vannak ezeken az istenhátamögötti, elmaradott helyeken...)

Harmadnapra feltámadunk, és irány Luang Prabang repülõ kávédarálón, vagy hommage à Kassák, nikkel szamováron. A 40 perc 4 órának tûnik, viszont levegõ sem igen van a kabinban, mert az a fel- és leszálláshoz kell. Ha pedig arra kell, akkor a fene akarja elszívni, merõ légszomjból kifolyólag. Az ember legyen tisztában a prioritásokkal.

Az utasok, töretlen optimizmusról téve tanúbizonyságot, idõrõl idõre tétován, mintegy véletlenül oda-oda nyúlnak a fejük fölötti szellõzõnyíláshoz, hátha csak vaami félreértésrõl van szó. Ez az ingyenperformansz meglepõen emlékeztet a szinkronúszásra, de nagyon tévednek a kedves utastársak, ha titokban már a tengeri kényszerleszállásra gyakorolnak, mert Laosznak nincs is tengere. Mindenkinek van a környéken-- ennyi méltánytalanságért cserébe (az aknákra majd késõbb még visszatérek) csak egy légitársasággal sújtani az emberiséget igazán csekélység. [K.]

ismeretlen ismerõsök
vidám lao fiatalok éljen a lao nõtanács hõs vezérünk

HOME

TOP



Frissítve: 2003-07-25
levélírás :: b&c sitemap